Interjú Antók Zsófia tanárnővel

A tanárnőnek volt már osztálya?PLUM2G

Voltam már osztályfőnök, de ebben a gimnáziumban még nem, úgyhogy itt most leszek először osztályfőnök.

Milyen nehézségekre számít?

Hát az osztálylétszámokat tekintve, ugye 34 fős egy osztály, ez rengeteg gyerek egyszerre. Eddigi osztályaimban sokkal kisebb létszámú osztályoknál voltam osztályfőnök – meglátjuk, hogy ez nehézség lesz-e, én bízom benne hogy azért minél kevesebb probléma lesz majd. Esetleg ami nehézségre számítanék így előre, az talán az, hogy mennyire lesznek rugalmasak a kollégák, mennyire tudunk együttműködni, illetve a szülőkkel való kapcsolattartásnál egy picit még tartok attól, hogy velük milyen lesz.

Önnek milyen osztályfőnökei voltak?

Hát így visszagondolva már elég régen voltam diák… J A gimnáziumban volt egy nagyon aranyos osztályfőnököm, Kamilla néninek hívták, és oroszt tanított nekünk. A mai napig tartjuk a kapcsolatot: osztálytalálkozón találkoztunk, tehát tudjuk a mai napig is, hogy mi történik vele. Általános iskolás koromra visszatekintve emlékszem mindegyik osztályfőnökömre, de velük nem tartom a kapcsolatot.

Van olyan élménye a középiskolából, amit szívesen megismételne vagy megosztana a leendő osztályával?

Az osztálykirándulásokra nagyon szívesen emlékszem vissza, illetve ami még nagy élmény volt annak idején, az a gólyatábor. Mi Velencén voltunk gólyatáborban és az is nagyon meghatározó volt az életemben. Tehát inkább azt mondanám, hogy a tanításon kívüli osztályprogramok azok, amik szerintem fontosak és emlékezetesek maradnak a diák életében.

Ön testneveléstanár. Tehát az osztály számíthat rá, hogy több sportos programra viszi majd őket, mint más osztályfőnökök?

Hát én azt gondolom, hogy igen és bízom abban, hogy az osztályom tagjai, a diákok is sportosak lesznek, és szívesen eljönnek velem sportosabb programokra.

 

Név: Barkócziné Antók Zsófia
Kedvenc szín: attól függ, kék, fehér, napsárga
Kedvenc étel (amit eszik): grillezett húsok salátával
Kedvenc étel (amit főz): csilis bab
Kedvenc film: A remény rabjai
Kedvenc sorozat: Agymenők
Kedvenc könyv: Francia história-sorozat (Robert Merle)
Kedvenc város: Budapest
Kedvenc zenei irányzat: populáris rockzene
Kedvenc színésznő: Meryl Streep
Hobbi: barlangászat
Három kívánság: gyermekeit szeretné felnőni és az életben boldogulni látni; eljutni olyan helyekre a világban, ahova szeretne eljutni de még nem sikerült (ilyen helyből van egy pár); kicsit nyugodtabb, békésebb világ
Három dolog, amit magával vinne egy lakatlan szigetre: nagyító, nyílvessző, könnyűbúvár-felszerelés

Készítette: Varga Lili