Gólyatábor beszámoló 2016

Egy gólya számára ez a három nap nagyon meghatározó az életében. Most röviden elmeséljük, mit is éltünk át közösen, mint az új 9.d osztály.

Az első nap reggelén izgatottan érkeztünk a gimnázium bejáratához. Megismerkedtünk az egyik animátorunkkal, akivel ismerkedős játékokat játszottunk a nekünk kijelölt teremben. Ugyan, az oda úton háromfelé osztották az osztályt, a jó hangulat és a sok beszélgetés mindenhol megvolt. Az időjárás nem volt felhőtlen, de ez nem vette el a kedvünket. Odaérve ötfős csoportokba rendeződve, mindenki kiválasztotta a neki tetsző takaros kis szobát. Miután sikerült berendeznünk az őket, az ebédlőben Libárdi tanár úr megkezdte a tábor felavatását egy beszéddel. Ezután megismerkedtünk az animátorcsapattal. A beszéd végeztével elkezdtük az első közös játékainkat, ahol mindenkivel személyesen is volt lehetőségünk társalogni. Ezek során megtudtunk egymásról fontos és kevésbé (de annál inkább viccesebb) dolgokat. A délelőtti programok között szerepelt egy igen élvezetes játék, aminek a neve „Gyümölcsjáték” volt. Délután megkaptuk az első osztály feladatunkat: Verset kellet írnunk megadott szavakból, és meg kellett festenünk a 9. d zászlaját is. A nap nem végződhetett anélkül, hogy betanultuk volna a táboros táncot. Ezután kaptunk egy kis pihenőt, ezért mindenki szétszéledt… de csak társasággal mehettünk akárhova, mert a szabály szerint, akit egyedül meglát egy animátor, azt megkergetheti. Este még várt ránk egy izgalmas program, ahol az osztályok versenyeztek egymás ellen. Ez volt a „Fele sem igaz”. A játék után lefürödtünk, és fáradtan zuhantunk az ágyba. Már azt hittük ennyi volt a mai nap, amikor hajnalban animátorok szavára ébredtünk. Segítséget kértek, mert eltűnt néhány társuk, a rejtélyt álmosan ugyan, de megoldottuk. Visszamehettünk aludni.
 

Másnap az Oroszlánkirály egyik híres dalára ébredtünk, majd kezdtünk készülődni a reggeli tornához, mindenki élvezte. A késők „jutalmul” erősíthettek. A korai felfrissülés után a reggeli következett. A közös étkezés jó hangulattal töltötte meg az ebédlőt. Délelőtt szintén csapatprogramok voltak, ahol minden osztály jól szerepelt. A tábori tánc ekkor sem
maradhatott el. Ebéd után (ami megjegyeznénk, nagyon finom volt) elmentünk a strandra, ahol az osztályok „kiválasztottjai” egy duatlonon vettek részt. A nap végén megint egy osztályfeladatot kaptunk, ami jól összekovácsolta a társaságunkat. Táncot kellett kitalálnunk egy adott, összevágott zenére. Először nehéz volt elkezdeni, de a végén már csak úgy jöttek az ötletek. Ezt a zsűri is értékelte, így az jutalmul táncolhatunk majd az évnyitón. Az már csak hab volt a tortán, hogy az animátorok is előadták a sajátjukat. A forgalmas nap után fáradtan és szomorúan feküdtünk le, tudván holnap  

hazaindulunk.Másnap korán keltünk, Érdeklődve vártuk a reggeli tornát. Vajon ma mit fognak kitalálni az animátorok? Nem kellett sokáig várnunk, megint egy élvezetes testmozgásban volt részünk. Az ízletes reggeli után, le kellett húznunk az ágyneműnket, és ez sok érzés kavart fel bennünk. Már alig maradt néhány óránk? Búcsújáték gyanánt egy igen összetett csapatjátékban vettünk részt. Ez volt a „Batkás játék”. Végül eljött az idő az utolsó ebédre is. Az után maradt egy kis időnk, hogy mindenki összepakolja a saját holmiját majd elérkezett a búcsú pillanata. Az animátorok, a 3 izgalmas nap munkájukért ajándékot és sok-sok tapsot kaptak. A tábortánc sem maradhatott el a végén. Záró részként pedig letettük az esküt, amiben igen érdekes információkra tettünk szert (lásd a tanári kávéautomata kódja). Ezzel hivatalosan is Istvánossá avattak minket. Ezután elkészültek az utolsó közös képek a táborban. Megérkeztek a buszok. Utolsó pillantást vetettünk Soltvadkertre, remélve később visszatérhetünk ide, mint animátorok.Balogh Kitti Fanni, Do Hong My Phung Dia 9.d

🙂