Gólyatábori élményeim

Gólyatábori élményeim

 

Amikor megtudtam, hogy a gólyatábori élményeimről kell beszámolót írnom, kicsit megijedtem, hogy mégis miként fogom leírni ennek a nagyszerű pár napnak az eseményeit.
A tábor kezdete előtt néhány nappal már a napokat, órákat számoltam vissza. Szerda este izgatottan pakoltam be a bőröndömet, ami másnapra kiderült, hogy a legnagyobb az összes bőrönd közül. Csütörtök reggel öt órakor keltem, de annyira izgultam, hogy még fél óra múlva is csak pizsamában ültem és gondolkoztam. Szerencsére nem egyedül kellett az iskolához mennem, mert egyik osztálytársammal az Örs vezér trén találkoztam. Még nyáron szerveztünk osztálytalálkozókat, amiken jobban megismertük egymást, így már első nap sem volt idegen a környezet. Mikor az iskolához értünk, sok ismerős arc fogadott, ám ekkor még nem tudtuk mindenkinek a nevét, azonban a kék póló jelezte, hogy kik lehetnek az osztálytársaink. A buszon Kriszti mellett ültem, ami először érdekes volt, mert vele előtte még egy szót sem beszéltem, de mire Soltvadkertre értünk, minden fontos dolgot megtudtam róla.
A táborba megérkezve elfoglaltuk a házakat, én Lenkével, Zsófival, Zsuzsival és Krisztivel voltam egy szobában. Miután felhúztuk az ágyakat, ismerkedős játékokat játszottunk a focipályán. Aznap készítettük el az osztályzászlónkat is, ami szerintem nagyon eredeti lett, és szerencsére a táborban jelen lévő tanároknak is tetszett. A versírás először nehézségeket okozott, de a végére már egészen belejöttünk a rímkeresésbe. Ezután a soltvadkerti strandon a sorverseny csapatszelleme hozta össze az osztályt. Az első napon még nem kaptunk ebédet, de a vacsorát meglepően finomnak találtuk. Szerencsére az este pár osztálytársam és én kipróbálhattunk a VIP zuhanyzót, ami nagyon szép volt. Takarodó után még persze fent maradtunk pár órát és beszélgettünk, de éjfélkor bejöttek az animátorok szólni, hogy aludjunk. Pár perc múlva mi már aludtunk is, de hajnal fél egykor sikításra és kiabálásra ébredtünk. Fel kellett kelnünk, de én annyira álmos voltam, hogy már nem emlékszem, milyen játékot játszottunk.
Másnap reggel futással és tornával kezdtünk, aminek senki sem örült. Délelőtt és délután is izgalmas játékokat játszottunk, aminek eredményeként egy kirakót kaptunk, ami osztályfőnökünket, Jánossy Emese tanárnőt ábrázolta. A strandon duatlont rendeztek nekünk, amin pár osztálytársammal együtt részt is vettem. Szerencsére a víz sem volt hideg. Ezután az RTL-en folyó vetélkedők közül játszottunk párat, ami mindenkinek tetszett. A nap fénypontjai az este előadott osztálytáncok voltak, amitől tartottunk egy kicsit, mert egyik barátnőmmel az első sorban álltunk, mivel mi tanítottuk be a tánc egy részét, de végül megnyugodtunk, amikor elismerő szavakkal illette a „zsűri” a produkciónkat.
A harmadik napon is volt reggeli torna, amit lekéstünk, így plusz tornán kellett maradnunk. Reggeli után szintén játékokat játszottunk, például zene-és képfelismerőt. Nekem legjobban az tetszett, amikor három fiú osztálytársunkat sminkelte ki másik három fiú. Ebéd után az eredményhirdetésen tudtuk meg, hogy a háromnapi teljesítményünk alapján második helyezést ért el az osztályunk. Ennek persze nagyon örültünk. Az említésre méltó dolgok közé tartoznak animátoraink, akik nagy lelkesedéssel segítették az osztályt a tábor alatt, így az ő érdemük is, hogy mára a 9.ny már egy összetartó, segítőkész csapat. Fájó szívvel szálltunk fel a buszra és búcsúztunk el a soltvadkerti tábortól.
Nagyon jól éreztem magam, és felejthetetlen élményekkel tértem haza a gólyatáborból, amin remélem, öt év múlva megint részt vehetek… animátorként.

Nagy Bernadett, 9.ny