Nassfeldi sítábor

forrás: szigbp.hu

Idén minden osztályból jöttek vegyesen, kicsik-nagyok, fiúk-lányok. Már induláskor látszódott, hogy nagyon jó kis bagázs jött össze. Az úti filmezések, bohóckodások, már-már hagyomány. Mikor végre megérkeztünk a szokásos jól bevált szállodába, gyors szobabeosztás, kipakolás, és a jól megérdemelt vacsora.

Másnapra kellően kipihenten álltunk neki az első napnak. Mindenki a tudásának megfelelően be lett osztva, és indulhatott is a csapatos síelés az oktatókkal. Biztos találkozási pont volt minden nap ebédidőben a szokásos hüttézés. Késő délutánra kellően kifáradtunk, alig vártuk, hogy a buszúton kicsit egymás vállára dőlhessünk. Idén a végzős lányok szerveztek egy kis ismerkedős estet, így volt alkalma mindenkinek új barátokra szert tenni. Napközben dokumentálva lettünk néha, este vissza tudtuk nézni, hogy elégedettek vagyunk-e egymással és magunkkal :). Régi, sőt nem is olyan régi, 10-70 évvel ezelőtti felvételeket néztünk közösen síelő bajnokok bakijairól. Nagyon hamar elrepültek a napok, és mi csak élveztük a szép időt, és kicsit elszakadtunk a hétköznapoktól. Utolsó nap a tanárok egy kis megmérettetést szerveztek nekünk. Mindenki a saját kategóriájában indulhatott. Este láthattuk az őrületes versengésünk eredményeit, és bizonyítva, hogy a részvétel a fontos, mindenki kapott az oklevele mellé még egy kis édességet is. Utolsó nap Gerlitzenen kissé már fáradtan, de azért jókedvűen síztünk. Hazafelé a buszúton még a friss élményeken agyalva, barátainkkal közösen nevetve, de már lestrapáltan vártuk a hétvégét, illetve a következő évet. Nassfeld 2016, vigyázz, jövünk! 🙂

forrás: szigbp.hu
forrás: szigbp.hu
forrás: szigbp.hu
forrás: szigbp.hu

 

Galambos Málna 10.d