Sing Street – filmajánló

A történet a következő: ’85-ben járunk, Dublinban. Gazdasági válság van, ezért egy Conor nevű srácot a szülei átiratnak egy kevésbé költséges suliba. (Mintha még nem lenne elég baja szegény srácnak. A szülei folyton veszekednek.)

Szóval első nap. A suli bunkója és a diri rögtön ki is pécézik őt (előbbi azért, mert nem lehet csak úgy bunkózni vele, utóbbi pedig azért, mert BARNA CIPŐT vett fel a házirendben szereplő FEKETE HELYETT). Az első nap megpróbáltatásai után kisétálva a suliból meglát egy lányt az út túloldalán. (Hát persze, hogy rögtön belezúg a csajsziba és odamegy hozzá beszélgetni!) Az említett lányt Raphinának hívják, és a beszélgetés során kiderül róla, hogy modell. Ezek után Conor megkérdezi, hogy van-e kedve szerepelni egy videoklipben. EGY DAL videóklipjében. Amit a ZENEKARÁVAL forgatnak. A zenekarával, ami a sztori ezen pontjánál MÉG NEM IS LÉTEZIK. Szóval ezek után már össze kell szednie egyet. És írni egy dalt a kliphez. Conort pedig bátyja, Brendan kiokítja zenéből (avagy megmutogatja neki a saját kedvenc dalait bakeliten, és ezért mindig az épp aktuális kedvencükhöz hasonlító dalt ír az újonnan alakuló zenekar, ami a Sing Street nevet kapja).

singstreet2

Kiknek ajánlom?

  • Azoknak, akik szeretik a ’80-as éveket.
  • Azoknak, akik szeretik a zenés filmeket.
  • Szirmai Gergőnek. (Kérlek, Gergő, csinálj egy kritikát!)
  • Valamint azoknak, akik szeretnének látni egy igazán jó filmet, és nem bánják, ha csak felirattal tekinthető meg.

 

Kiknek NEM ajánlom?

  • Azoknak, akik ki nem állhatják a ’80-as éveket. (Biztos ez? Egyáltalán tudsz bármit is a ’80-as évekről?)
  • Azoknak, akik nem szeretnek zenét hallgatni. (MIIIIIIIIII??????)
  • Valamint azoknak sem, akik nem akarnak megnézni egy olyan filmet, amiben több is van, mint látvány, sablonsztori és lapos karakterek.

 

Írta: V. Lili 8.a