Tíz napos angliai utazásunk kezdete előtt néhány nappal már nagy volt az izgalom, mindannyian vártuk már ezt a feledhetetlennek ígérkező kalandot. Aztán március 14-én délután lehullott a kevésbé várt tavaszi hó, ami másnapra tolta el az indulásunkat. Szerencsétlenségünkre azt az autópályát zárták le, amelyiken utaztunk volna. Jánossy Emese tanárnő folyamatosan küldte az üzeneteket, helyzetjelentéseket, és végül a kora esti indulás március 16.-a reggelre módosult. Tehát indulás előtt bokáig érő hóban várakoztunk az iskola előtt a buszra. Az autópálya lezárásának köszönhetően új útvonalat kellett választanunk. A nagy forgalom miatt az országot csak fél kettőkor tudtuk elhagyni. Ausztrián át mentünk, majd az este Németországban ért minket, ahol – az izgalmakat fokozván, éjnek idején– defektet kaptunk. A nagy riadalom után megálltunk egy pihenőhelyen, a sofőrök nekiálltak kereket cserélni. Addig sajnos mi sem maradhattunk a buszon, helyette fagyoskodás, éneklés és szerencsétlen vacogás volt a feladatunk. Miután sikerült a csere, folytathattuk utunkat.
A másnapra tolódott indulás miatt egyértelmű volt, hogy kihagyjuk Brüsszelt és a tranzitszállást, de a defekt miatt a kompot is lekéstük, amivel a Brit-szigetekre hajóztunk volna. Így tehát a buszon kellett éjszakáznunk, majd reggel egy a tervezettnél későbbi időpontban induló kompra szálltunk fel. A csoport nagy része lefoglalta a konnektorokat, hogy feltöltsék lemerült elektronikai eszközeiket, és megtámadtuk a büféket is. Miután leszálltunk – immár az út bal oldalán haladva – első utunk Stonehengehez és a Salisbury katedrálishoz vezetett. Mindkét gyönyörű helyen rengeteg képet készítettünk. Azt meg kell mondanom, hogy bennünk is felmerült, hogy azok a kövek mit keresnek ott, de a talány talány marad.
Este értünk Bidefordba, ahol újabb meglepetések értek minket. Az egyik család nem jelent meg a találkozóhelyen, így Zsófi és én egy másik családhoz költöztünk, ahol már két másik lány is lakott. Az elkövetkező egy hetet tehát négyen együtt töltöttük. Ross és Lucy, szülők, és két gyerekük, Alfie és Vicky egy hatalmas kúriában laktak a város szélén.
Másnap korán keltünk, és ellátogattunk a SOL központba (így hívták a nyelviskolát) ahol megismerkedtünk tanárainkkal, Alivel, Sammel és Phillel. Két csoportra osztottak minket, majd kommunikációs feladatokat végeztünk. Ebéd után indultunk Woolacombe-ba, ahol a kis város meseszép tengerpartjában gyönyörködhettünk. Sokat nevettünk és meg is mártóztunk a jéghideg vízben. Aztán elmentünk Ilfracombe-ba, ahol megkóstoltuk a jellegzetes angol fish & chips-et, majd megnéztük a hatalmas, nőt ábrázoló bronzszobrot, a Verityt, aminek érdekessége, hogy egyik fele a bőr alatti rétegekbe ad betekintést, szóval csak hús és csont.
A kedd délelőtt nyelvórákkal telt, délután pedig szemerkélő esőben mentünk Lyntonba és Lynmouthba. A két várost a vízzel működő „cliff railway” köti össze, ami hasonló a Budavári siklóhoz. Szerdán végre nem esett az eső. Reggel átmentünk Barnstable-be, ahol a délelőtt a nyelviskolában indult. Azt a feladatot kaptuk, hogy járókelőktől kérdezzünk a témánkkal kapcsolatos kérdéseket (filmek és színház). Majd egy teaházban az angolok jellegzetes tejes teáját kóstoltuk meg finom teasüteménnyel. A nap további részében szabadidőt kaptunk, úgyhogy vásárolgattunk. Este a család kaszinóba vitt minket, ahol a pénznyelőkön kívül még rengeteg mindet láttunk, de egy félreértés miatt semmi pénzt nem vittünk magunkkal. Szerencsére néhány trükknek és találékonyságunknak hála végül 9 pennyvel tértünk haza.
Csütörtökön Bideford-ban úgynevezett projekt napot tartottunk, ahol a létrejött csapatok az elmúlt hét élményeit dolgozták fel angolul. Tablót kellett készítenünk a témánkból, amit a többi csapat megnézett. A nap végén mindenki kapott egy oklevelet a tanároktól, amivel gratuláltak és elköszöntek tőlünk. (Jánossy tanárnő, a főszervező hatalmas taps kíséretében vehette ezt át).
Másnap kora reggel a tanárnőnek szomorú hírt kellett közölnie: a rossz idő miatt lezárták a Tintagelbe vezető utat, ahol a jól ismert Artúr király legendás kastélya, Camelot áll. Ezt mindenki szomorúan fogadta. Kicsit csalódottan, de elfogadtuk a döntést. Így Exeterbe mentünk, meglátogattunk egy kis múzeumot, megnéztük az ottani gyönyörű katedrálist, ahol magyar szórólapot kaptunk. Szabadidőnkben megint vásároltunk, többek között a jellegzetes angol karamellt, a „fudge”-ot, és bejártuk a város főutcáját. Este az egyik lánynak születésnapja volt, így jött pár vendég, hogy megünnepeljük. Nagyon jól éreztük magunkat.
Szombat reggel – miután könnyes búcsút vettünk a családunktól (mi nem, de mások igen) – elindultunk Londonba. Jó két óra után érkeztünk meg. Szokás szerint ömlött az eső (ami nem meglepő, hiszen Angliában ez így szokás), és nagyon hideg volt, de azért elég sok mindent megnéztünk. Rengeteg kép készült a városról (a gimnázium facebook oldalán megtalálhatók). Megnéztük a Wesminster apátságot, ahol egy kis rádióból szóló hang egyénileg vezetetett körbe minket, de itt sajnos tilos volt fotóznunk. Láttuk a gyönyörű Buckingham palotát, és – a felhúzott zászló szerint – a királynő is épp ott tartózkodott. Kár, hogy nem integetett ki. Megnéztük a Big Bent, az óratornyot, és láttuk a Temze túlpartján magasodó óriási London Eye-t is. Este, mikor elindultunk a városból, átmentünk a kivilágított Tower Bridge-n is.
Hazafelé már sokkal zökkenő mentesebben és gyorsabban haladtunk, mint korábban Bidefordba, de nehéz volt aludni, hiszen éjfélkor átszálltunk a kompra, majd vissza a buszba, ahol immár újra a jobb oldalán haladtunk az útnak. Amikor az Istvánhoz értünk, már szülők tömege várt minket izgatottan, mi meg fáradtan dőltünk a karjaikba. Az út végén hatalmas tapsot kaptak tőlünk a tanárok, akárcsak mi tőlük. Mindenki búcsúzott mindenkitől, hiszen hétfőn újra kezdődött az iskola, tanulás, házi feladat, és a többi szokásos. Mi, istvánosok örökre az emlékezetünkbe véssük ezt a remek tíz napot. Új barátságok kötődtek, régiek erősödtek. Mindenki bízott benne, hogy ebből az utazásból több is marad, mint emlékek és képek. Két héttel később is hallani lehetett a folyosón a nevetgéléseket, és a történeteket, amik bejárták az iskolát. Ez volt a mi kis kiruccanásunk Devon megyébe, Angliába. Nem feledünk, Bideford!
Bicsák Melinda, Garai Viktória és Juhász Zsófia