A busz

Napsütéses délután vsun2olt, a Nap ragyogott a kertekre, a házakra és az emberekre. Egészen más volt kint sétálni az utcán az autók sietős tempója mellett.
Sokkal elviselhetőbbnek, kellemesebbnek mutatkozott rohanó léptekkel előreküzdeni magunkat. Hallgathattuk a madarak csicsergését, majd felpillanthattunk, és elégedetten nyugtázhattuk, hogy ott vannak, néhány méterrel felettünk, és hogy nem változott meg még annyira világ, hogy ők is eltűnjenek.

Ő is sokkal felszabadultabban rótta az utca kövezetét, sokkal vidámabban nézte a mindennap megtörténő jeleneteket.
Hátát nehéz iskolatáska húzta, de ő kitartott, nem engedett neki.
Egy piros kerítés mellett ment el, majd egy zöldhöz ért. Itt benézett a telekre. Ez az eddigi rendezett házak ellentéte volt. Elhanyagolt kert, málló, bomladozó falak, évek óta meg nem látogatott részek… mintha tulajdonosa nem is ebben a világban élt volna- már ha egyáltalán volt.
Ő sosem értette, hogy egy kertes ház adta gyöngreen-960x640yörű lehetőségeket emberek miért engednek ki a markuk közül, majd miért ragaszkodnak ennyire a hanyag élethez.
Egyesek a fél karjukat is odaadnák egy családi házért, egész életükben dolgoznak céljukért, míg mások mikor könnyen megszerezték, csak átoknak tartják, elhanyagolják, de lehetőséget és teret nem hagynak másnak.

Elmélkedéséből egy kellemetlen, pöfögő hang rántotta ki. Tudta, hogy a busz jön mögötte, érezte a szagát, a büdös benzingőzét, és hallotta a nagy zajt, amely elnyomta az állatok hangját, s vele együtt a érzéseit is. Ugyanis csak egy dologra volt képes gondolni: hogy elérje a megállót, még a jármű előtt.
fust
Megiramodott hát, lábai megnyúltak, izmai megfeszültek, mindent beleadott. Legszívesebben ledobta volna hátára nehezedő terhét, de nem tette. Tudta, hogy fontos az, ami benne van, akármennyire sem tűnik annak.
Teste, mint a szellő, úgy jutott előre, és ő maga nem is tudta, hogy milyen gyorsan szalad.
Egyre gyorsabban közeledett a megállóhoz, miközben a busz annál inkább maradt le mögötte.
Mintha elnémult volna a világ, nem halott semmit és senkit.
Futás közben nem volt ideje figyelni az őt körülvevő édes virágillatokra, a madárdalokra, a gyönyörű napsütötte háztetőkre, az aranyosan ugráló házőrzőkre, a nevető kisgyerekekre, a gondosan feldíszített kertekre és a kedvesen mosolygó nénikre.
Végül már ott volt a megálló közelében, és a győzelme biztos volt.
Elméje kitisztult, s újra meghallotta a mögötte zajongó kék vasdobozt. Ekkor megtorpant, méterekkel a célja előtt.
Látta, ahogy a jármű lefékez a megálló előtt, látta, ahogy fel- és leszállnak az utasok, hallotta, ahogy a sofőr az ajtók csukódását jelzi, és látta, ahogy a busz elhajt a rengeteg utassal. Nélküle.
Ott állt, bámult a kékség után, és elégedetten nyugtázta, hogy elérte. Felszállhatott volna, de nem tette. Mert ő így döntött, akarata szerint, és mert szabad volt. Nem a megszokás irányította, hogy felszálljon a buszra, megmutassa a jegyét, és leüljön az első helyre, amit meglát.gc-51-00

Megvárta, míg a benzinszag elszállt, fel a fellegekbe, majd elindult, gyalog és egyedül a napsütésben.

Gyöngyösi Sára