Mindjárt témazáró
A suli az elején még nagyon klassz,
élmények, kalandok, mesélni valók,
felelésnél annyit mondasz: passz
és szólj hozzá, máris kapod a karót!
Hazamész, elmeséled, mi történt,
nyugodtan nézegeted a kerti törpét,
aztán jön a hidegzuhany
kinek meséled, úgy ordít, majd’ szétpukkan!
Tanulás jön ezerrel, megállás nélkül,
kedden egy 5 forintost kaptam zsebpénzül,
nem mondom, nehéz a diákélet,
de amit élsz, az megy tovább, csak hagyd, hogy magával vigyen téged!
Csak ülünk órán, szépen, nyugodtan,
szemmel beszélünk meg mindent, titokban,
egyszer csak hallunk egy csúnya szót,
jövőhéten írunk témazárót!
Megállt a vér az ereimben,
a nagy semmi van a füzetemben,
szóval, erről beszélt anyu:
a kapkodás, az ijedtség nem is kamu.
Most aztán ráállhatok a tanulásra,
de még idő kéne a barátságra,
úgy érzem, szétszakadni sincsen idő,
mert akkor meg várna rám az intő.
Anyuval megint együtt tanulunk,
leszid a füzetem miatt, mikor pakolunk,
miért ilyen gyűröttek, összefirkáltak,
magamban válaszoltam: nem tudom, hiszen én alig használtam.
Mindenkitől, mindenfélét kérdezgettem,
hogy a füzetem végre beteljen,
ha ezt megteszem, anyu csak bólint,
bezzeg, ha 2-est kapok, fejen kólint.
Szóval ennyit az év eleji lazulásról,
na jó, elég ebből, összeszedem magam mától,
olvasni, játszani, chatelni szeretek,
de anyuval szembeszállni, azért nem merek…
Erdélyi Csenge