Egyszer volt, hol nem volt, talán az Óperenciás-tengeren is túl, élt egy szegény ember és annak semmirekellő fia.
Nagy nélkülözésben éltek, az apa éjjel-nappal dolgozott, a fiú viszont csak aludt, henyélt vagy lustálkodott. De eljött a nap, amikor a szegény ember megelégelte fia semmirekellőségét. Kiadta az útját, elküldte szerencsét próbálni. A fiú nekikeseredett, hiszen fel kellett adnia eddigi életét, és kemény megpróbáltatások elé nézett. Ahogy ment-mendegélt, tudomására jutott, hogy Ősz király kifogyott a színeiből. Elhatározta hát, hogy segít a királynak, hátha hozzájuthat így egy kis aprópénzhez. Keresett egy festékboltot, a jómódú szatócs azonban nem volt hajlandó a fiúnak festéket adni, hiszen annak nem volt egy garasa sem. De gondolt egyet, rögtön meglátta a lehetőséget: „Itt van ez a jó erőben lévő ifjú, majd rendesen megdolgoztatom” – gondolta. A fiú három egész nap keményen dolgozott nála, fizetségül magkapta a festéket.
Továbbindult. Hét nap, hét éjjel vándorolt, míg el nem érte a Kerekerdőt. Csodaszép volt a táj, de miközben álmélkodott, a gonosz boszorkány elvarázsolta, majd tömlöcbe vetette. A mókás kedvű boszorka három próba elé állította az ifjút: elsőnek egy oroszlánnal, másodjára egy medvével, végül egy griffmadárral kellett megküzdenie. A fiú kiállta mindhárom próbát, továbbsietett hát Ősz király kastélyához.
Őszfalván keresztülhaladt az ifjú, rácsodálkozott a király csodálatos birodalmára, ami ősszel a legszebb. Azonban a színek idén hiányoztak a természetből. Az őrök a fiút nyomban a király elé vezették, ott átadta a festéket. Megörült ennek Ősz király, és hogy kifejezze háláját, a legkisebb lánya kezét a fiúnak adta, természetesen busás jutalommal együtt.
Az igazi őszi színekben pompázó erdőben hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, amire a vőlegény meghívta szegény édesapját is. Máig is élnek, ha meg nem haltak.
Treszler Donát
A kép forrása: Abaconda Management Group