Utópia
Történetünk Varga Ernőről, a 14 éves-forma, barna hajú, kontaktlencsés fiúról szól, de csak azért róla, és nem tegyük fel, egy szemüveges lányról, mert a szemüveg már kiment a divatból. Főleg a lányoknál. Tehát a fiatalember, szemében a kontaktlencsével, amelyet ugyebár a szemüveg elavultsága miatt kénytelen-kelletlen hordania kellett, elindult hazafelé az iskolából.
A Kökény József Gimnáziumba járt, bár ezzel a kijelentéssel nem adtam ki személyiségi jogokat sértő adatot, ugyanis a 2021-ben kiadott rendelet szerint az ország minden intézménye felvette a mindenkori miniszterelnök felséges nevét. Lehet ugyan, hogy miniszterelnök, de valójában diktátor, császár, király, és minden más címet visel a nép tudtán kívül, melyet egy egyeduralkodó viselhet, hiszen ez az államforma egyértelműen a monarchia tetőfoka. Vagy talán még olyanabb. Azonban a köznép erről mit sem tud, leszámítva azt, hogy minden nagyobb téren 0-24 óráig aki csak oda téved, köteles a zsarnokot éltetni, és hogy amit vezérük mond, az szent és sérthetetlen. Egy szó, mint száz, az államforma a szó legszorosabb értelmében principátus, azaz burkolt egyeduralom.
Azonban térjünk vissza Ernőhöz, aki éppen felszáll a trolibuszra, és végigrobog a Kökény József úton. Az ablakon kitekintve szemügyre veszi a múzeumi negyedet, mely hivatalos nevén Kökény József múzeumi negyed, és lényegében tekintve egy vasbeton kolosszus. Jó tíz évvel ezelőtt itt még a város egyik legnagyobb közparkja zöldellett, gyerekzsivaj hallatszott mindenfelől, és megnyugtató volt hallgatni a fűben heverészve, ahogy a lenge szellő cirógatja a fák lombjait. Ez azonban már csak a távoli múlt. Sokak számára már feledésbe is merült a Városliget. Csak az öregebbek emlékeznek kedvelt játszóhelyükre, melyet már vagy 10 éve leöntöttek betonnal, hogy belsejében helyet kapjon a múzeumok folyosókkal átszőtt, véget nem érő útvesztője. A terület régi arcát már csak az épületkomplexum tetején elhelyezkedő néhány gyeptégla, és 13 nagy, mesterséges fa hirdeti árván, maga elé meredve. Olyan, akár egy jegesmedve, akit ott felejtettek a Szaharában. A betondzsungel közepén ez a tenyérnyi zöld folt hasonlóan furcsán mutatott.
Mire leírásom végére értem a múzeumi negyedet illetőleg, Ernő már le is szállt a troliról, megvakarta szemét, mely egy kissé viszketett, ugyanis a kontaktlencse reggel óta kiszáradt, és a mindenkori vezetőt éltető tömeghez csatlakozva átsétált a Kökény tér túloldalára, hogy hátát kissé a táblának vetve, többé-kevésbé kényelmes pózban elhelyezkedjen a buszmegálló peronján. Miközben a buszra várakozott, nem kerülhette el figyelmét a Vezetői Városrész felhőkarcolóinak szemet vakító csillogása és fenséges üvegház-fénye. A városi vezetőség számára emelt épületegyüttes a megállótól mint egy 500 méterre, azonban 600 méter szintkülönbséggel feljebb magasodott a bámészkodó ámuló feje fölé, míg el nem nyelte tetejét a felhők tejszerű ködjének telhetetlen szája. A miniszterek itt laknak, dolgoznak, és élnek, élükön Kökény Józseffel, a remek miniszterelnökkel. Régen a királyok székhelye volt eme fenséges dombtető, és itt állt a híres Budavári Palota is. Azonban 2020-ban az egészet elsöpörte a dózerek, markolók, és úthengerek alkotta ellenállást nem tűrő hadsereg. Helyére emelték a szebbnél szebb vasbeton felhőkarcolókat, melyek az ország első embereinek minden igényét kielégítik. Az itt lévő Országos Széchenyi Könyvtárat és a Nemzeti Galériát pedig átköltöztették a múzeumi negyedbe. Itt megjegyezném, hogy egész jó eredménnyel, ugyanis mindösszesen 10.000 könyv szenvedett el kisebb sérülést, valamint 200 műemléki értékű könyvet, illetve 350 festményt kellet kidobni, a nagyarányú sérülések miatt.
Ernő éppen a miniszterelnöki felhőkarcoló 347. emeletét vizsgálta át tüzetesebben, ugyanis mintha egy ablaktisztítót vélt volna felfedezni az egyik ablak előtt. Persze sosem lehet tudni azt olyan magasságban, főleg, ha az orvos már erősebb kontaktlencsét írt fel, csak még nem készült el.
A busz begördült a megállóba, majd csikorogva lefékezett, pont a tábla előtt. Ernő fölszállt, majd három megállóval később le. Végre otthon volt, már csak pár lépés választotta el a Kökény köz 37-től. Arra gondolt, milyen jó lesz végre otthon lenni, ugyanis végre kiveheti azt az átkozott kontaktlencsét, amitől már nagyon viszket a szeme. Otthon az édesanyja fogadta, egy új keletű rendeletet lobogtatva kezében, melyen még alig száradt meg a festék. Az újonnan hozott törvény értelmében, az országban minden férfi és fiúgyermek köteles fölvenni, a József nevet. Így lett Varga Ernőből Varga József.
Írta:Szücs Pál 8.A