1. Száll az égen egymagában, 5. A hold pedig emelkedik,
száll, csak száll, gondtalan, a helycsere mindennap alap.
Nincs helye a világban, De Ő erről nem tudott,
Inkább elszáll boldogan. azt gondolja, már megint elbukott.
Jő a felhő, vihar készül, Mikor felkelni akart hová letaposták,
a hidegtől szinte bekékül, Be akarta bizonyítani a maga igazát.
2. Ami nem lenne túl nehéz neki, 6. Hogy belőle is lehet hasznos dolog,
hisz kék a színe, eredeti. hogy ő lesz az, akitől mindenki boldog.
Elered az eső, zápor, zivatar, A szórakozás, vidámság jelképe,
Már nem Ő dönti el, hogy mit akar. kit mindenki belevés az emlékezetébe.
Irányítani mostantól a szél fogja, Bár úgy gondolta, elbukott,
ráncigálja, elengedi, ismét megragadja. nekünk mégis sokat adott.
3. Ő meg csak hagyja és nem törődik vele, 7. Bukása nem volt hiábavaló,
ez a természet rendje, miért zavarna bele? Ő, az ünnepeltre váró.
Csendesedik a vihar, Neki köszönhetjük a sok emléket,
az ég kitisztul. Bulizás, szórakozás,
A felhő vonul vissza, lufit vinni oda szokás.
a zápor elhalkul.
4. A nap fénye megcsillan Rajta, 8. S végül elérte a célját,
a esőtől nem lett nagy baja. örömmel gondolunk még rá.
Habár belül inkább szétrobbanna, Útja előtt azt hitte, hogy jelentéktelen senki,
külsője azt sugallja: trallala. de ha akkor feladta volna,
Egyre lejjebb ereszkedik, most nem használná buli jelölőként mindenki.
akár csak a nap.
Írta: Erdélyi Csenge