A nevelő olyan erősen csapta be 
az ajtót, hogy a falon lévő néhány kép beleremegett. A szobában egy ágyon, egy szekrényen, egy íróasztalon, néhány kopott képen és sivár karácsonyi díszítésen kívül nem volt semmi. Az ágyon egy lány feküdt, haja elterült a párnán. A plafont bámulta, és elveszett a gondolataiban. Gyerekek lábainak dübörgése hallatszott a folyosóról. A lány, akit nem nevezünk nevén, felkelt az ágyból, kinyitotta a szekrényt, és kotorászni kezdett csekély tartalmában. Végül megtalálta a keresett dolgokat: egy számára kicsit túl nagykabátot, amely így körülbelül a bokájáig ért, egy rikító színű sálat, és egy szakadt sapkát.
Felkapkodta a ruhákat, és halkan kisurrant az ajtón. Kabátja minden lépésénél a lábát verdeste.
Felkapaszkodott a padláslépcsőn, amely a padlás helyett a szabad levegőre vezetett. Maga után gondosan becsukta az ajtót, hogy senki ne jöhessen utána, de azért ő le tudjon jutni. A szeme elé fantasztikus látvány tárult: a város karácsonyi fényei. Minden házban égett legalább egy villany, néhol több is, és mintha hallani lehetett volna az emberek nevetését, éneklését. A tető közepén egy apró karácsonyfa állt, díszítése elég siralmasan festett, mindössze néhány ócska dísz volt rajta, azokat is kukából válogathatták.
A lány csak állt és bámulta a tájat. Aztán, mint minden alkalommal, fellépett a szegélyre, ami elválasztotta a tetőn állót a zuhanástól, és körülbelül 15 cm magas és 10 cm széles lehetett. Fellépett rá, és a kezét oldalra kitárva elindult rajta tyúklépésben.
Egy lépés.
Két lépés.
Három lépés.
A lány egy pillanatra megingott, amint elárasztották az emlékek.
5 éves. A nagyijával játszik az újonnan kapott játékaival. Csöngetnek. Két rendőr áll az ajtóban, és azt mondják, hogy a szülei balesetet szenvedtek az éjféli misére menet és meghaltak. Elsőnek nem fogja fel. Mintha csak víz alatt lenne, úgy beszélnének hozzá. Aztán felfogja.
Visszanyeri az egyensúlyát.
A nagyija rá 2 év múlva meghalt, ő árvaházba került.
Az út felén
él tart. Becsukja a szemét, és továbbindul. Lépés. Lépés. Lépés. Kinyitotta a szemét. Még volt hátra két méter. A fejét oldalra fordította, megcsodálta a város szépségét. Aztán lenézett. Nem látott sokat, csak egy utcalámpa halvány fényét. Érezte, ahogy gyomra kavarogni kezd a mélységtől. Egyetlenegy rossz mozdulat volt. A másik pillanatban már zuhant. Háttal volt a földnek, így csak az eget látta. A csillagok úgy ragyogtak, mint még soha: nekem tisztelegnek, gondolta. Elképzelte, ahogy a szülei fönt pont őt nézik, és integetnek neki. Mindjárt találkozunk. Hallotta anyja hangját a fejében. Az utolsó gondolata az volt, hogy úgy távozik el, ahogy a szülei: az éjben, hogy senki nem látja. Hallotta, amint néhány harang az éjfélt üti. Becsukta a szemét, és életében először érezte azt, hogy repül. Az emberek későbbi elmondása szerint egy angyalt láttak leesni az égből, akit mai napig csak a Karácsony Angyalának hívnak.
Garay Julcsi