Magdeburgi csereút/ Magyarországon

 

20170510_153637 (1) A cseregyerekek úgymond öt napra jöttek, ami igaz is, csak megtévesztő, ugyanis hétfőn este kilenckor futott be a vonatuk, és pénteken reggel korán indultak is vissza. Szóval összesen három napban kellett bemutatnunk nekik a magyar kultúrát és Budapestet.
Ez így első hallásra igencsak nehéznek és reménytelennek hangzik, ám szerintem sikerült átadnunk a lényeget. De ne szaladjunk ennyire előre.

A közösen töltött néhány napunk nagyon sűrű és tartalmas volt.
Hétfőn este kilencre mentünk az állomásra, hogy fogadjuk a magdeburgi gyerekeket. A menetrend szerint fél után öt perccel kellett volna megérkezni a vonatnak, így félkor szépen lassan elindultunk a vágány felé. Csak mikor odaértünk, derült ki, hogy már tíz perce megjöttek, és a csomagokat is sikerült lepakolniuk.
A szerencsésebbek –mint például mi- már váltottunk néhány szót WhatsApp-on; és kaptunk is egy képet, hogy tudjuk, kivel is találkozunk majd, de még így is bonyolult volt a sok idegen arc között megtalálni a cserediákunkat. Számíthattunk volna rá…
Végül nem is emlékszem hogyan, de sikerült egymást megtalálnunk. Szerintem még  a legrutinosabbak izgultak!
20170509_170750 (1)Otthon már nem nagyon maradt sok mindenre idő. Épp hogy csak azt megbeszélni, ami igazán szükséges, mert késő volt, és másnap reggel korán kellett kelni.
És akkor kicsit bővebben a másnap reggelről: fél kilenckor gyülekeztünk a Batthyány téren, hogy onnan hévvel Szentendrére, majd a Skanzenba, majd megint Szentendrére mehessünk. Csak az volt fáradt, aki a szigorúan szükséges témákon kívül este még mást is szóba hozott, így megnyújtva az ágyba kerülés idejének hosszát; vagy az, aki a tömegközlekedés miatt korán kelt.

IMG-20170513-WA0010Azt tudni kell, hogy a programok nagy része angolul zajlott, hogy mindenki megértsen mindent, hiszen a németek hiába értettek – valószínűleg- németül, a magyarok közül nem mindenki tanulta azt a nyelvet.
Ennek ellenére voltak programok, amiket csak magyarul látogathattunk meg: ilyen volt a Skanzenben  is.
Két csoportra váltunk, és két külön bemutatót néztünk meg: az én csoportomnak a kenyérsütés jutott. (Én ezért személy szerint nagyon hálás vagyok, ugyanis az ott helyben megsütött cipót –ami inkább zsömlére emlékeztetett, mint kenyérre- megehettük.) A hölgy, akinek a segítségével elkészíthettük kenyeret – és teletömhettük a hasunkat- magyarul beszélt, így itt nekünk kellett fordítanunk.
Ezután visszamentünk Szentendrére, ahol három óráig szabadidőt kaptunk. Így aztán ehettünk lángost, fagyit, vásárolhattunk, és sétálhattunk a Duna partján.
Visszaérve Budapestre a tervezett programok véget értek, ám egy kis csoport –amit történetesen a cserediákom és én is alkottunk – felment a Bazilikába, hogy onnan felülről megnézhesse Budapestet illetve utána ehessen egy virág alakú fagyit –ami nem csak szép, de elképesztően finom is, mindenkinek tudom ajánlani- a híres Rózsa fagyizóban a Bazilika mellett.
Este otthon még beleférhetett a családdal egy film vagy társasjáték is.

20170510_155453 (1)Szerdán az iskolában kezdtünk. Mindenki nagyon fáradt volt, hiszen előző nap egész nap úton voltunk, és az idegennyelvet is megterhelő használni. De hát ezzel számoltunk is.
A suliban egy meglepetés tánc, PPT előadások Budapestről, egy magyar vagy fizika óra, és egy másik előadás várt minket, de utóbbiról majd egy kicsit később.
Az ebédet a Sissiben kaptuk, ami finom hagymaleves és érdekes állagú krumpliprüré volt rántott hússal. Volt olyan német diák, aki vegetáriánus, és volt olyan, aki vegán volt, de ők sem maradtak éhen.
Ezután 4 csoportra váltunk, és kaptunk egy-egy úti levelet. Közösen kellett eljutnunk a Széchenyi fürdőhöz, majd a Margit-szigetre, aztán a cipőkhöz a Duna-parton és végül a Váci utcába. Minden állomáson várt minket két ember, akiknél feladatokat kellett megoldanunk. A csoportok útközben feltorlódtak, szóval a végére eltűnt kettes és a négyes csoport közötti különbség.
Ezután szabadidőt kaptunk. A mi kis összeverődött társaságunk például ellátogatott a Vásárcsarnokba. Utána ajánlott volt valamit enni a közeli éttermekben, ugyanis kilencig volt időnk, mikor pedig a Vígadó térről indult a sétahajónk.
Budapest este a fényekkel gyönyörű volt, a hajón viszont fagyos szél tombolt. Akik nagyon fáztak, leköltözhettek az alsó térbe. A kilátás mellé Kovács Ilona tanárnő információkat is elmondott Budapestről, a 9.b-s lányok pedig népdalokat énekeltek a Dunáról. Jól választottak témát.

20170511_122148 (1)Csütörtökön volt az utolsó napunk, amikor is reggel nagy hőség fogadott minket. Senki se számolt vele, hogy délután már a rövid ujjú pólóban is melege lesz, és hogy le fog égni.
Reggel a Parlament előtt gyülekeztünk. A kijutást kicsit megnehezítette, hogy a metró Kossuth- téri megállóját lezárták, de a 2-es villamos 3 percenkénti járata szerencsére volt olyan megértő, és kisegített minket ebben a nehéz helyzetben.
A csapat két csoportra bomlott. Én a németekkel tartottam tovább, és arról, hogy mit csinált a másik csoport, semmit sem tudok.
Azt viszont szívesen megosztom, hogy mi miket néztünk meg. Egy extra vezetést kaphattunk, ugyanis nem a szokásos Parlamentlátogatásban volt részünk. Igaz a koronához nem mehettünk közel –ne próbálhattuk fel-, de az ülésteremben nyugodtan körbenézhettünk, felmehettünk a mikrofonhoz, és akinek volt kedve – talán csak a reggelnek tudható be, hogy nem volt ilyen- még beszédet is tarthatott.
A Parlament után egy hosszú séta várt ránk a Duna mentén és a Lánchídon át fel a Budai várba. Itt aztán megint csak szabadidőt kaptunk. A mi kis társaságunk például egy közeli boltban Erős Pistát, kolbászt, rétest, és mindenféle egyéb magyar terméket vásárolt.
Ezután a szabadidőn belül elmentünk az Erkel színházhoz, ahol egy operakalandon vettünk részt. És itt térnék vissza a szerda előadásra. A színházban a Bánk bánt néztük meg, amiről előtte Bóka Gábor tanár úrral beszélgettünk. Ő mondta el nekünk a történet eseményeit, és a keletkezését.
Mivel egész nap kirándultunk, ezért ott, az operában vettük fel a fehér inget vagy blúzt.
Az előadás hétig tartott, azonban csak magyar felirat volt, így jól jött, hogy a tanár úrral előtte átbeszéltük a darabot.
Ezek után pedig átgyalogoltunk az iskolába, ahol egy búcsúesttel búcsúztattuk a németeket. Igazán jó hangulattal távoztunk, ugyanis kaptunk hideg ételt, táncolhattunk –még a TiszaPé-s tánc is előkerült-, együtt énekelhettünk Lili és családjának kis együttesével, sőt, a német cserediákok kórusa is fellépett, és énekelt nekünk néhány dalt. De szerintem az is árulkodik a búcsúest sikeréről, hogy este tízig eltartott.
Otthon vagy a hazafelé vezető úton elgondolkozhattunk, hogy milyen rövid, de pörgős is volt ez az elmúlt hét.

Másnap reggel korán reggel találkoztunk a Keleti pályaudvarnál, bár még így is ez volt az a reggel, amikor a legtovább aludhattunk. Miután könnyes búcsút vettünk egymástól, és a vonat bekebelezte a sok német diákot és – jó esetben- a bőröndjüket, a vonat elindult, mi pedig integetve néztünk utánuk.
Ám nem volt sok időnk elmerengni, ugyanis várt ránk az iskola.

Észrevételek a csereúttal/ magdeburgi diákokkal kapcsolatban:

  • IMG-20170513-WA0009 (1)A német diákok nagyon magasak, a mi osztályunkban a legnagyobb lány is szinte a legkisebbnek számított közöttük.
  • Az én cserediákom és a barátai nagyon kedvesek és megértőek voltak, ezenkívül nagyon felélénkültek, ha a magyar és a német nyelv összehasonlításáról volt szó; vagy tanácsot kértünk, mert elvesztünk a német nyelvben….
  •  … sőt, annyira segítőkészek voltak, hogy kérés nélkül megtanította nekünk néhány szleng kifejezést, így a napok folyamán mindig tudták ellenőrizni, hogy az újonnan tanult szót jó helyzetben használjuk-e, vagy hatalmas a félreértés.
  • Mint általában mindenki, ők is nehéznek találták a magyar nyelvet; nehezen különböztették meg az s, z, sz, zs és cs hangokat….
  •  … ennek ellenére izgatottan próbálgatták őket kimondani és megjegyezni, ami igencsak vicces volt mind nekünk és mind nekik.
  • Alaposan ismerik a sztereotípiát, miszerint a minden magyar csak csípős paprikával eszi az ételeket…
  • … ezért mikor megtudták, hogy én és az osztálytársnőm nem szeretjük a csípős ételeket, kicsit csalódtak lettek, mert ők viszont mind igen.

Köszönjük Jakab Edit tanárnőnek a lelkes és odaadó szervezést, Vimláti Judit tanárnőnek és Kovács Ilona tanárnőnek pedig a kísérést!

Gyöngyösi Sára

Szólj hozzá!