Túl korai a nyolc órai kezdés

Aki az Istvánba jár, megtapasztalhatta a diákélet egyik legnehezebb akadályát: az alváshiányt és a fél nyolcas kezdést. Kilencediktől szinte már egy olyan nap sincs, mikor ne kellene még a napkelte előtt felkelni, és megérkezni a suliba.
Az alsó tagozatosoknak nem gond nyolc órakor ébernek lenni, a kamaszokat viszont eltérő hormonális működésük miatt meggyötri a korai tanítás. Nem csoda, hogy sokan közülük alvajáró zombiként tengetik napjaikat az iskolában. Ha a döntéshozók figyelembe vennék a tudomány eredményeit, a felső tagozatosok, középiskolások órái legkorábban fél kilenckor kezdődnének.

A legálom2több óvodás és kisiskolás 8-9 óra körül elálmosodik, és ha ágyba is kerül, tíz-tizenegy óra alvás után nem okoz számára gondot reggel a hét órás kelés. Más a helyzet a kamaszokkal. Tíz-tizenkét éves kor körül megváltozik az alvási mintázat. Az elálmosodásért felelős hormon, a melatonin csak 10-11 óra körül kezd el termelődni, azaz két órával később, mint a kisiskolásoknál. Nem kamu tehát, amikor a felső tagozatos, középiskolás diák este 10-kor arról próbálja a szüleit győzködni, hogy ő még nem álmos.
Aki pedig nem érti, miről beszélek, tudja meg: nagyon irigylem a szuperképessége miatt.
A melatonin viszont nem csak a kipihentség miatt fontos. A testünknek ugyanis a fejlődés érdekében fontos a tíz órai alvás, hogy éjszaka regenerálódjon, fejlődjön, és a hormonok problémamentesen végezzék, ami a dolguk.
Gondolom már ti is hallottátok, hogy az éjfél előtti alvás számít igazán. Ez pont ezért van. Az igazán ideális a 11 órától való alvás lenne, tehát nem fél tizenkettőkor kellene észbe kapni, hogy lassan eltelik az éjszaka, és kezdődik az új nap, és az újabb félálomban eltöltött órák.
Ennek a megvalósításához fontos lenne a lefekvéshez való készülődést korán elkezdeni. Ezt viszont nagyban gátolják a különórák és házi feladatok. Különórákra azonban szükség van, ez nem is kérdés. A valódi probléma az idővel való versenyzés. Hatékony megoldás lenne, ha a kezdést a diákok biológiai szükségleteikhez igazítva később kezdenék, és a tökéletesen kipihent diákok eredményesebben tanulhatnának az órán, így a délutáni házira egyáltalán nem lenne szükség, vagy csak kis mértékben.

Ingerült, , depressziós kamaszok

mindmegette.hu
mindmegette.hu

Dr. Szakács Zoltán, az Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központ vezető főorvosa a társadalmi változást tartja a legfontosabbnak a kamaszok késői elalvásában. „Már a villanykörte feltalálása és elterjedése is jelentősen későbbre tolta az elalvást – mondta az Origónak. – Nem csoda, hogy az olyan eszközök, amilyenek a tabletek vagy az okostelefonok még tovább tolják az elalvást. ” 

Amerikai és nyugat-európai felmérések szerint a kamaszok kétharmada nem alszik eleget, és 15 százalékukkal előfordult már, hogy elaludt tanítás közben.

Közismert jelenség, de kutatások is alátámasztják, hogy a kialvatlan gyerek nem teljesít a képességeinek megfelelően, koncentrációs nehézségekkel küzd, nagyobb eséllyel alakul ki nála depresszió, és egy nem kipihent gyereknek az önkontrollja is gyengébb.

A jó megoldás a későbbi iskolakezdés

Sok kamasz az elmaradt alvást hétvégén igyekszik behozni, ezzel azonban csak még jobban felborítja a bioritmusát. Az igazi megoldás a későbbi iskolakezdés lenne. Ahhoz, hogy egy 12-16 éves kamasz jól teljesítsen, 8,5-9 óra alvásra van szüksége. Ha követi a biológiai óráját, és este 11 órakor ágyba bújik, reggel nyolckor ébred. Azaz nem csak hogy a nulladik órák 7 órás kezdése nincs összhangban a serdülők belső ritmusával, számukra még a nyolc órás kezdés is korai.

Ezt felismerve az USA-ban és több nyugat-európai országban sok ezer iskolában később csengetnek már be. Az amerikai Minnesota államban például több mint ezer iskolában vezettek be 8.40-es kezdést, ami a Minnesota Egyetem kutatóinak felmérése szerint pozitív eredményeket hozott. A gyerekek iskolai teljesítménye javult, éberebbek és aktívabbak voltak az órákon, és kevesebb volt a fegyelmezési, magatartási probléma. Amivel pedig elég sok idő elmenne a tanítási időből.
Azonban ha később kezdünk, mikor végeznénk az iskolában? Jóval később. A kutatók szerint viszont még így is a pozitív irány felé dőlt a mérleg.

Gyöngyösi Sára
Forrás: Origo