A 2014-es évben ismételten megrendezték a soltvadkerti gólyatábort, amin én mint vidéki gólya vettem részt.
Mivel nem Pesten lakom, nem is ismerem igazán a várost, és nem ismertem a Szent István Gimnázium tanulóinak hagyományait és szokásait sem.
A tábor számomra nagyon jól kezdődött. Jó volt az utazás, a megérkezés, nagyon tetszettek az osztályok számára kialakítottkis házakból álló, elkülönített kis kempingek. A faházak is igazán takarosak, kellemesek voltak. Sajnos a büfé az ottlétünk alatt nem üzemelt, így meg kellett elégednünk a tábori menzával, ami nem volt rossz, csak az adagokról nem mondható el, hogy hatalmasak. (Én is osztottam ételt, és bár megpróbáltam mindenkinek elegendő ennivalót adni, nem igazán sikerült, mert csak egy kanállal lehetett osztani, ami valljuk be, nem igazán sok. Még nekem sem volt elegendő, és a mai napig nem tudom elképzelni, hogy a nálam jóval nagyobb fiúk hogy laktak jól. 🙂 ) Bár a mosdó a kemping másik felén volt, ebből sem származott volna semmi baj, csak hát… kicsit furcsálltam, hogy nem lehetett egyedül odamenni, mert az animátorok egyedül sétáló gyerekekre, tehát ránk vadásztak egész idő alatt. Minden alkalommal, amikor elkaptak minket, egy strigulát húztak a kezünkre lemoshatatlan filccel (ami lemosható volt). Három strigula után a nekik járó csokit követelték, hat után pedig összekötözték az áldozatukat egy másik gólyával, és a nap végéig folytonos együttlétre kényszerítették őket. 🙂
Bevallom, az első nap végén nem igazán éreztem jól magam, és nem értettem az animátorok és tábor Erzsi kellemetlenkedéseit sem, de belátom, hogy mind az egyedüllét megtiltása, mind az éjszakai felébresztés, és minden egyéb kellemetlenség, illetve a folytonos programok (a tánc, az induló, a zászló és a vetélkedők) csak az osztályok összekovácsolódását szolgálták. Ennek aztán meg is lett a gyümölcse, mert bár sajnálatomra a többi osztállyal nem tudtunk igazán sok időt tölteni, a mi csapatunk igazi osztályközösséggé alakult pár nap alatt.
Összességében véve nagyon-nagyon jó volt a tábor (szerintem ezt mindenki nevében mondhatom), és ha majd egyszer animátor leszek, a mi animátorainkhoz hasonlóan segítem majd az osztályközösségek kialakulását és terelgetem majd a kis gólyákat. :))
Írta:
Lukács Lilla