Erdélyben a legmegdöbbentőbb dolog a szélsőségek sokasága és extrémsége.
Romániában az autóutak valójában nem léteznek, de ezt a szénásszekér nem tekinti akadálynak. A befogott lovak nyugalmasan ügetnek, a bakon ülő úriember a kezét indexnek használva vezeti kocsiját. A türelmes és főként a biztonságot kedvelő emberek – tekintve a záróvonalat és a kanyar élességét -, amellett döntenének, hogy az előzés még várhat. A BMW-k viszont nem zavartatják magukat – körülbelül százhúsz kilométeres sebességgel húznak el, megelőzve a szekeret.
A házak is felettébb változatosak. A rengeteg, ugyanolyan, fehér parasztházak egyhangúságát a rézből épült cigánypaloták hivatottak kompenzálni. De míg a házak előtt a nénik, úgy ahogy azt kell, kint ülnek és beszélgetnek, az építészet eme csodái félig készültek csak el, és legtöbbjük lakatlan.
A városban minden második ember magyar, mégis küzdenek nemzetségük megőrzéséért. A nevezetesebb épületek mind magyar emberek építészetének eredményei. S ezekben az épületekben mégis a magyar emberek gyülekeznek azért, hogy magyarok maradhassanak.
Hartyánszky Annamária