Patronálás

Két hete történt talán… Osztályom az általános osztályfőnöki órán vett részt, egyszer csak kopogtattak. Valamennyien azt gondoltuk, hogy „Jaj, már biztos valamelyik felsőbb éves gyerek (vagy esetleg osztály), akinek itt lenne órája, de mi majd bizonygatjuk, hogy már egy fél hónapja mindig itt van nekünk óránk, de az illető csak mondja meg mondja a magáét, de végül kb. 10 perc múlva kiderül, hogy tévedés volt az egész”. De nem. Egy lány jött be (8.-os lehetett), aki kiállt az osztály elé, és a patronálásról kezdett beszélni. Nem sokat mondhatott, mivel egy mondatát megakasztva két emberke rontott be talpig feketében, és megölték a lányt. Az osztályban senki sem tudta, mi a fene folyik itt. Kivitték a lányt, majd az egyik hacukás emberke azt mondta, mivel mind láttuk az esetet, gyanúsítottak vagyunk. Remek. Meg hogy rejtély, hogy miért és kik ölték meg a lányt. Menjünk el a patronálásra október 18-án!

A múlt héten, kémia órán, szintén egy lány (ezúttal nem a megölt) jött be, és elmondta, hogy az osztályt csoportokra osztják (névsor szerint, brühühü), valamint a patronálás előtt különböző „előfeladatok” várnak minket:

  1. Minden csoportnak egy adott téma szerint kell beöltöznie, a választható témák: hippi, rocker, retro. Ez nekem nagyon tetszik, már meg is vannak a ruhaötleteim.
  2. Írjunk a 8.b-nek egy szerenádot, hogy miért szeretjük és istenítjük őket. Ezzel két gond van: az egyik, hogy miért szeretnénk őket, mikor alig (szinte sehogy se) ismerjük őket; a másik meg, hogy istenítenénk őket, mikor mindig beelőznek minket az ebédszünetben?!
  3. Október 14-én, hétfőn énekeljük el szünetben Avicci: Wake me up című dalát a 2. emeleti aulában. Hát, ez nagyon jó. Nem elég, hogy az „osztálykórusnak” összességében eléggé fahangja van (egyes fiúkról nem is beszélve), alig van 5 jó hangú az osztályban (túloztam), eszerint ez totál beégés lesz.
  4. Vegyünk egy bizonyos Gergőnek a patronálás napjára egy tippmix szelvényt. Ezzel szintén két gond van: 1. Ki a fene az Gergő?! 2. 18 éven aluliak vagyunk Istenem, ki ad ki manapság egy kiskorúnak totószelvényt??

 

A furcsaságokat kivéve egészen viccesnek tűnik ez az egész, úgyhogy én már nagyon várom!!

Czirják Janka Lili