Időről időre
Romantikus vígjáték
Richard Curtis
Azt gondolhatnánk, hogy egy romantikus vígjáték csak érzelgős lánykáknak és unatkozó háziasszonyoknak nyújt igazi szórakozást.
Ez a film rácáfol a hiedelemre és bebizonyítja, hogy egy vígjáték köntösébe bújtatott időutazós történetnek is lehet mondanivalója.
Persze az időutazás témáját sokan feldolgozták már. Ebben a filmben viszont az író-rendező eszközként használja ezt a lehetőséget, hogy rávilágítson számára fontos dolgokra és nem valamiféle happy end-hajhász giccses és öncélú érdekből.
Arról van szó ugyanis, hogy Tim a 21. születésnapján tudja meg édesapjától, hogy a családjában minden férfi képes az időutazásra, bizonyos kereteken belül.
Először nem hisz a fülének, de amikor megbizonyosodik, hogy ez valóság, akkor első nekifutásra a csajozást tűzi ki céljául.
A szereplők bemutatkozásakor még úgy érezhetjük, hogy a bugyuta főhős csetlés-botlásai miatt magunk is zavarba jövünk, még jó, hogy sötét van a moziban és nem látszik ahogy pirulunk, mert néha már nekünk ciki.
Olvastam kritikát, ami azt rója fel a rendezőnek, hogy a szereplői értelmes emberek. Tim édesapja arra használta az időutazást, hogy minden könyvet újra és újra elolvasott, vagy például a fiatal ügyvéd egy művelt, de bohókás és kedves ifjú lányban találja meg a jövendőbelijét. A kritika szerint ez már kiment a divatból mert az ilyen karakterek nem szolgálnak mintaként, hősként, vagy követendő példaként. Ha így van, akkor elég nagy a baj. Nekem viszont éppen ez tetszett a filmben, mert az agyatlan hősökről szóló filmekkel már Dunát lehet rekeszteni.
Ebből kifolyólag, aki olyanra vágyik, nyugodtan kihagyhatja. Aki viszont élvezni szeretné, javaslom, nézzen utána, hogy mi az a „dresszkód”, mert ha ezt nem tudja, akkor egy jó poénról máris lemarad. A filmben egyébként azért akadnak még „tartalmas” poénok, amit némi műveltséggel az ember szórakoztatónak talál.
Szóval a főhős szépen alakítgatja oda-vissza az élete eseményeit, igyekszik másokon is segíteni, ám rájön, hogy vannak dolgok, amibe bele kell törődnie. A drámai vonal számomra akkor lett érthető, amikor megtudtam, hogy a rendező nem sokkal korábban vesztette el az édesapját, így a filmben kicsit mintha emléket állítana neki. Ezt tudva már nem tűnik túlságosan érzelgősnek Tim apjától való búcsúzása.
A film végére a főhős levonja a tanulságot és ezt ki is fejti, hogy ha a Tisztelt nézők közül valakinek nem esett le a tantusz, akkor Ő se távozzon útravaló nélkül a moziból.
Szerintem ez az alkotás egy könnyed, de tartalmas szórakozást nyújt humorral, érzelmekkel és némi tanulsággal, ezért arra bíztatok minden fiút, hogy fogja kézen az általa meghódított -vagy csak hódítani kívánt- leánykát és vigye el a moziba, s ha megérzésem nem csal, a film végére egymáshoz bújva fognak elmorzsolni néhány könnycseppet, de legalább is úgy érezhetik, hogy ez a rohanó világ jólesően lelassult kicsit erre a másfél órára.
Sztike