A mai kor hősei

„Az erő igazság nélkül erőszak, az igazság erő nélkül tehetetlenség.”

Számosupermanmra a mai hős ezt az elvet követné. Ugyanis a hős- a homéroszi eposzokból kiindulva- hiába erős és jó harcos, de egy tiszta és igaz cél nélkül a tettei nem kimondottan nevezhetőek hőstetteknek.
Mik lehetnek akkor ezek a célok?
Elsősorban segítsen magán, hogy más hősnek ne vegye el az idejét. Másodszor pedig a környezetéért tegyen. Mindegy mit, csak az igazságot támogassa, és ott segítsen, ott legyen, ahol baj van, és ahol szükség van rá. Lehet ez egy nyomozás egy bűnügy után, egy kampány az éhezők segítésére vagy egy felhívás a környezetvédelemre.
Ha olyan helyzetbe kerül, akkor gondolkodjon békés megoldásban, de ha ez nem működik, akkor ne hátráljon meg a harctól sem. Legyen határozott, de ne erőszakos. Ne gondolja azt, hogy több másoknál, de azt se, hogy kevesebb.

Úgy vettem észre, hogy a legtöbb filmben kétfajta hős létezik: a szupererővel megáldott és a kém- titkos ügynök bőrbe bújt zseni. Ez a kettő kétségkívül nagyon jó alap a hősöknek, de nem szabad itt leragadni. Hiszen mi a helyzet a mindennapi hősökkel? Azokkal, akik nem milliók életét mentik meg, hanem egyet tesznek jobbá? Szinte biztos vagyok benne, hogy találkoztatok már ilyennel.
Ők is hősök, pedig nem kell hozzá több, csak egy igaz szív, egy nagy mosoly és egy kis bátorság. Mert aki keres, az talál.

Gyöngyösi Sára