Szalagavató 2017

Hogy milyen is a szalagavató? Erről mesél nekünk Galambos Málna és Szkupien Péter:

Milyennek képzeltetek el a szalagavatói készülődést? Úgy is éltetek át?

Málna: Abban biztos voltam, hogy egy eddig még szokatlan osztály összefogásra lesz  szükség kezdve az elképzelések egyeztetésétől a megvalósításig. Tudtam, hogy biztos lesz rengeteg  konfliktus, akadály és persze ennél jóval több örömteli pillanatunk. Nagyon élveztem az ötletelés részét is, hogy hogyan lehetne az osztály jellemét minél jobban belevinni az osztálytáncba. A próbák hihetelenül jó hangulatban teltek, néha túl lazulósra sikerültek de persze azért legtöbbjük hatékony volt. Több osztálytársamról kiderült a próbák során, hogy eddig rejtegette  táncos őstehetségét. Gondoltam, hogy nehéz lesz megvalósítani, hogy a tánc mindenki ízlését kielégítse, mindenki élvezni tudja. Így hogy már átéltük a szalagavatót, határozottan kijelenthetem, hogy az osztály maximálisan felülmúlta minden elképzelésemet, és egy nagyon nagyon szuper kis közösség kovácsolódott össze belőlünk.

Peti: Én személy szerint tudom magamról, hogy botlábú vagyok, szóval sejtettem, hogy nem fog teljesen flottul menni a táncok megtanulása. Nem mondhatom, hogy ez nem igazolódott be, de azért nem is lehetetlen: remélem, nem cáfolok majd rá erre élőben sem. Ami viszont vitathatatlan, hogy nagyon sok időt vesz el: osztálytánc, keringő, öltöny, frakk, meg minden.

Milyen lenne számotokra tökéletes szalagavató?

Málna: Mindenki  számít illetve törekszik arra, hogy az előkészületek is flottul menjenek. Szerintem nagyon fontos azt észben tartanunk, hogy nem ér annyit az egész, hogy szétstresszeljük rajta magunkat. Az oda vezető út is ugyanolyan értékes és fontos mint maga az est. Én személy szerint nagyon élveztem a készülődést, de tudni kell hol a határ, mikor esünk át a ló másik oldalára, és kezdjük el idegesíteni a környezetünkbe lévőket és magunkat is.  Nekünk idén január 14-én volt a nagy nap, ami egyrészről szokatlanul késői időpont és néha talán a tanulás rovására is mentek a végére egyre sűrűsödő táncpróbák, de remekül ki tudtuk használni a rendelkezésünkre álló időt, és talán így egy színvonalasabb produkciót is láthatott a kedves közönség . Utólag elmondhatom, hogy ez volt a tökéletes szalagavató!  A keringő meseszép volt. Mindenki egy napra hercegnő és lovag lesz, vagy ami csak szeretne! De hatalmas élmény volt, és ez is egy újabb lépés volt az „érettségünk” felé.

Peti: Például nincs a világ végén ( a sportkastély eléggé ez a kategória szerintem). Illetve szerintem olyan a szalagavatóra való készülés, mint a gáz: kitölti a rendelkezésre álló időt. Szóval hiába van ilyen későn, a végén ugyanúgy jön a pánik, de ez tuti mindig így van. Így valószínű jobb, ha korábban (november- december) van, mert akkor utána már újra van ideje az embernek élni (a tanárok helyettesítsék be ide a tanulni szót).

Milyen nehézségekkel néztetek szembe a próbák alatt?(ha egyáltalán voltak)

Málna: Amint már említettem a legnehezebb az volt, hogy a tánc mindenkinek egyformán könnyű legyen és egyformán tudja élvezni mindenki. Nem vagyunk egyformák, mindannyiunknak különböző igényei vannak. Talán ezt volt a legnehezebb összeegyeztetni. Ami engem személyesen zavart, hogy nyilván minden osztálynak van egy kemény magja, akik a fő szószólók, ami persze sokszor pozitiv is lehet, hisz ők vezénylik le a vitákat, rendezik a konfliktusokat, terelgetik az osztályt a helyes út felé . Nagyon nehéz szerintem a demokrácia teljes megvalósulása egy ilyen esetben, mert az osztály legtöbb tagja nem alakít ki rendes véleményt csak hurrog vagy passzív. Rengeteg türelem és kitartás kell ahhoz, hogy a végén mindenki elégedett legyen a közös produkcióval! De ez persze nem lehetetlen, sőt! Csak nem szabad feladni, ki kell állnunk a véleményünk mellett de kompromisszumkésznek is kell lennünk! A legfontosabb szerintem tényleg a nyitottság, az, hogy ne vessük el egyből a másik ötletét! A legelején nagyon nehéz volt nekünk is elképzelni, hogy ebből lesz majd bármi is. Nekünk konkrétan az utolsó héten kezdett csak összeállni a táncunk de szerintem ezzel semmi baj nincs, mi bíztunk magunkban, élveztük, és a fiúk sem unták meg a sok próbát. Még összetartóbbá vált a kiscsaládunk. Maga a fellépés eszméletlen katartikus  volt, csak egymásra figyeltünk, széles mosollyal táncoltuk át a Sportkastélyt, minden egyes zeneszám és mozdulat már a miénk, csak a mi kis közös emlékünk marad örökre, ezt (is) visszük tovább magunkkal.

Peti: Még a próbák előtt kell ugye tánctanárt, meg úgy egyáltalán táncot választani. Mi Hermesz tanár urat kértük fel, és szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen maximálisan rugalmasak tudtak lenni a próbák, mert ő mindig helyben volt. A próbák alatt pedig a legzavaróbb, ha sokan hiányoznak. Ahhoz, hogy ezzel ne legyen baj, persze motiváció kell mindenkibe, hogy tényleg akarja, hogy jó legyen ez az egész. Talán közhely, de szerintem ez a kulcsa az egésznek.

Milyen emlékre néztek vissza a legszívesebben az elmúlt 4 évből?

Málna: A legelső maradandó élménye talán minden osztálynak a soltvadkerti gólyatábor. Ez nálunk sincs másképp.. Ott már elkezdtek kialakulni a baráti körök, kezdtük megismerni egymást, rengeteg élményt éltünk át együtt. Szerettem az osztálykarácsonyokat, az angyalkázást, amikor a sors elintézte, hogy olyat lephess meg, akivel talán még egy szót sem váltottál. Imádtam az istvános sítáborokat, rengeteg új barát egy hatalmas szuper közösség, sok nevetés és vicces pillanat. TiszaP, éjszakai portyázás, tábortűz, csapatmunkák. Egy-egy közös osztálybuli, őrült táncolások és persze a közös éneklések talán a legfelejthetetlenebbek. Szerettem az összes 15 perces szünetet, amikor nem házi írás volt, hanem egymást szórakoztattuk és boldogítottuk hogy tel  jen már az idő. Rengeteg belső poén, olyan emlékek amiket csak mi értünk, mert csak mi éltük át. Rajz órák Kis Sanyival, irodalom órai „zongorázások”(=feleltetések) Kovács Ilona tanárnővel, tesiórás meditálások illetve röplabdás próbálkozások….És persze a végzős év. Ebben az évben jössz rá arra, hogy egy szempillantás alatt elrepült ez a 6/5/4 év itt az istvános falak közt.

Bárki bármit mond, a gimnáziumi évek lesznek a legemlékezetesebbek. Még persze nekünk sincs vége, rengeteg kihívás vár ránk, ezek közül a legnagyobb nyilván az érettségi lesz. De utána sincs vége! Osztálykirándulás, bankett, tanári szerenádok, és utána kiderülnek a felvételi eredmények juhhúú. Most eléggé előre rohantam a jövőbe. Szóóval én nagyon hálás vagyok, hogy része lehetek az istvános közösségnek, és így végzősként még inkább felerősödik bennem az érzés, hogy egyrészt mennék már a nagy betűs Életbe, másrészt pedig maradnék itt az eddig már olyan jól megszokott „kis” iskolámban, az egészen megszeretett és már  megszokott kis osztályommal 🙂

Peti: Hogy sablonos legyek, az idő mindent megszépít. Ez persze sokaknak hangozhat üres lózungnak, de amúgy tényleg van benne igazság: csupa jó emléket tudok csak felidézni az osztállyal eltöltött időmből. Ha mégis legeket kell választani, a visszaadhatatlan spontán aranypillanatok helyett talán az osztálykarácsonyokat és az osztálykirándulásokat emelném ki. Sőt, ez utóbbiból még van is egy hátra

Milyen érzések kavargott benned a szalagavató előtt?

Peti: Szerintem kicsit már mindenkinek elege volt az egészből, és szeretett már túl lenni rajta. Emellett persze nyilván vártuk is, mert mégis csak egy nagy nap ez, és nem szerettünkk semmit sem elrontani.

Interjút készítette: Balogh Kitti