Interjú Hermesz tanár úrral

Több sikeres szalagavatói táncprodukció koreográfusa volt Hermesz Zoltán tanár úr. Ennek kapcsán készítettünk vele riportot.Hermesz Tanár úr

Melyik tánc igényelte a legtöbb felkészülést?
Én összesen három táncot tanítottam az idei szalagavatóra, a tanári táncot, az angolkeringőt, és az egyik osztálytáncot, ami swing, electroswing volt. Mindegyik más karakter: például a swing lépései voltak a legnehezebbek, a hétköznapok számára legidegenebbek, tehát itt az alapokat sokat kellett gyakorolni. Illetve, hogy a végén – amit nehéz kiprovokálni,- a felszabadultság és az életöröm is megjelenjen a produkciókban. Az angolkeringő lépései viszonylag egyszerűek, de nekem nagy elvárásom – és szeretném, ha ezt a diákok mindig megéreznék, – hogy mivel ez egy romantikus, érzelmes tánc, ne csak lelépjék, hanem át is érezzék ennek a hangulatos szenvedélyét.

Az utolsó próbákon ugyanazt a színvonalat produkálták a diákok, mint amit láthattunk a szalagavatón?
Hosszú és küzdelmes út vezet a magas színvonalú bemutatóig. Most négy hónap állt körülbelül rendelkezésre. Bár az elszántság és a lelkesedés az első pillanattól fogva komoly volt, de egy tánctanár szemszögéből a minőségi végeredmény csak az utolsó hetekben lett látható. Korábban nagy képzelőerő kellett ahhoz, hogy az ember „belelássa”, amit megtervezett, mert sokan eddig még nem táncoltak, vagy most találkoztak először ezzel a műfajjal, lehet, hogy eddig csak menekültek ez elől, vagy éppen kikerülték (nevet).

A tanárok engedelmesen követték az instrukciókat?
Hát ez egy jó kérdés… (nevet). A tánctanulás során is megnyilvánult, hogy a tanárok általában irányítani szeretnek. Sokan elszoktak már attól, hogy ők legyenek az irányított, közösségben feloldódó, engedelmes és legfőképp hallgatag (nevet) beosztottak, úgyhogy nehéz próbatétel tanári táncot összeállítani. Persze a végén kárpótol minket a diákok lelkesedése, szeretete, tapsa. Ez jó érzéssel tölt el mindenkit, illetve a végjátékban, amikor úrrá lesz a tanárokon, hogy „Úr Isten!- mindjárt itt a szalagavató, egy hét, két hét!”, onnantól kezdve ők is elkezdik komolyan venni a próbára járást és a próbán való odafigyelést. Ekkor már igazán hatékonyan lehet velük dolgozni.

A saját koreográfiáit teljes mértékben ön találja ki?
Amelyiket én vállalom a nevemmel, azokat igen. Én személy szerint 23-24 éve foglalkozom tánctanítással, és persze nagyon sok koreográfiát készítettem azóta. Vannak az ember fejében bizonyos formák, bizonyos lépésvariációk, formakincsek. Egyes zenéhez, tánchoz, tehát az adott új kihívásokhoz kell őket a lehető legjobban alkalmazni, vagy éppen a táncosoknak a tehetségéhez, korlátozott lehetőségeihez igazodva megalkotni. Van, amikor ez jobban sikerül, van, amikor kevésbé.

Hermesz Tanár úr
Tanár úr, honnan szerez ehhez ihletet?   

Nekem nagyon fontos a zene: az üzenete, a hangulata, a karaktere. Ahhoz, hogy a fantáziám elinduljon, és valamiféle koreográfia elkezdjen felépülni a fejemben, ahhoz – mivel megszállottja vagyok a jó zenének, – találnom kell egy igazán megfelelő zenét az adott feladatra, ami elvarázsol, vagy elragad, elsodor. Különben nagyon tudok szenvedni, ha nincs ötletem (nevet). Szeretem a koreográfiát zenére készíteni, és kihasználni a zene lehetőségeit. Persze lehet, hogy egy laikusnak, „civil embernek” ezt meghallva, ez természetesnek tűnik, de én azt is látom, hogy sokféle tánctanár létezik. Mondjuk, egy keringő-koreográfiát úgy is el lehet készíteni – sok ilyet láttam már, – hogy valaki leül egy papírral, megírja, hogy miből hány ütemet kell táncolni, és nem foglalkozik a zene sajátosságaival: hangosabb, csendesebb, dinamikusabb, lassabb részeivel, hanem „tucatkoreográfiát” ír. Nyilván így is lehet dolgozni, ez is szép… ha szép ruhában táncolják (nevet), de azért egy pici többletet ad az, szerintem, ha a zenéhez sok köze van a táncanyagnak.

Milyen zenéket szeret?
Táncos koromban, egyetemista koromban még versenyeztem. Az angolkeringő és a slow fox, magyarul elsősorban a standard táncok voltak az én lelkemnek valók. Bulikban „rock’n roll – párti„ vagyok, leginkább ez az, ami felszabadít, vagy ami megindít, kevésbé a „disco-zene”. Számomra a kontaktus is fontos, jó, ha partnerrel táncolhat az ember.  A „rongyláb”, és Elvis Presley volt mindig is a nagy kedvencem, ha valakit meg kell nevezni a zenetörténetben. Összevetve tehát a romantikus hangulatú keringőket, és a rocky-sabb végletet.

Reméljük, még sok szalagavatón láthatunk a tanár úr által koreografált, olyan lenyűgöző produkciókat, mint amilyeneket az idén. Különösen a tanárok tánca aratott osztatlan sikert, akik őszinte lelkesedéssel és élvezettel vettek részt az előadásban.