Rengeteg minden, csak ezt senki olyan nem veszi észre, akinek módjában állna változtatni rajta. Vagy észreveszik, csak nem akarnak változást. Nem akarják, hogy egészséges, gondolkodó emberekként kerüljünk ki a gimiből?
Na de nézzük a konkrét problémákat:
- Az alapján értékelnek minket, hogy mennyi szükségtelen adatot bírunk bezsúfolni az agyunkba ideiglenesen. Ugyanis ebből a sok évszámból, matematikai műveletből és egyéb tényekből a későbbiekben semmi hasznunk nem lesz, a nagy részét el fogjuk felejteni (amennyiben a jövőbeli munkánk nem igényli ezen képességeink folyamatos igénybevételét). EHELYETT inkább gondolkodni kéne tanítani minket. Nem azt mondom, hogy egyes tantárgyaknál nem ezzel próbálkoznak (mint a matek, habár örülnék és talán jobban érteném, ha nem dobtak volna minket tavaly évkezdéskor a tizedikes tananyag mélyvizébe), csupán azt mondom: olyan tudást kéne átadni nekünk, amelyre az életben szükségünk lesz.
- A teljesítménykényszer. Mindenki szétstresszeli magát, aki nem tudja, hogy szerezzen mindig ötösöket. A tanárok letolnak, ha bénázunk, van, akit még a szülei is ezzel szekálnak. Nem tudnák egyszerűen elfogadni, hogy nem vagyunk képesek mindenből tökéletesen teljesíteni? Mindenkinek megvannak az erősségei és a gyengeségei. Ezt egyszer ők is átélték, de úgy tűnik, elfelejtették. Pont úgy, mint az egész tinikorukat. Senki sem emlékszik arra, hogy ők kamaszként mennyit küszködtek a sulival? Nem tudnának az irreálisan magas elvárások helyett inkább segíteni valahogy? (Megjegyzés: az irreálisan magas elvárások abszolút vonatkoznak a rangos gimikre, mint amilyen az István. Mert neeem, nem elég, hogy jól tanulunk, elvárják, hogy versenyezzünk és jó helyezéseket érjünk el.)
- A fentebbi dolgok fényében nem meglepő ennek a pontnak a témája: A DEPRESSZIÓ. Ugyanis úgy tűnhet, minden rendben van, PEDIG NINCS. Az utóbbi hónapokban ugyanis elkezdtem belemerülni ebbe a témába. Szó szerint. Elmerültem benne mint problémában, ugyanis az egyik barátomról kiderült, hogy depresszióval küzd. Nem feltétlenül látszik rajtuk első nézésre, ugyanis tudják, hogy kell egy mosoly mögé rejteni a fájdalmukat. Azt is, hogy hogy rejtsék el a vágásokat a karjaikon. Egy színjáték az egész, mert félnek, mi lesz, ha kiderül. Ha kiderül, hogy nem csak a tipikus kamaszproblémákkal küzdenek, hanem a jegyeikkel/családi problémáikkal/önbizalomhiányukkal/egyéb problémákkal is.
Visszatérve a cikk elején feltett kérdésemre, mert elkalandoztam egy személyesebb téma felé, amit viszont mindenképp ki kellett írnom magamból. Szóval nem akarják, hogy egészséges, gondolkodó emberekként kerüljünk ki a gimiből? A válasz talán nem. Talán tényleg tudatosan csinálják ezt velünk, hogy ne jöjjünk rá: nem csak az iskolával van baj.
Varga Lili 8.a