Ha be vagy fizetve a menzára, ha nem, az ebédjegyeket úgyis jól ismered. Unalmasak a fehér alapon kék nyomtatással. Minden nap egy betűt kap csak: H; K; SZ; CS és P. Esetleg a kivételes, de annál kevésbé szeretett szombat is belekerül a SZO jelzéssel, mikor az iskolában eltöltött hétvégi nap után alkalmunk adódik elfogyasztani az aznapi menzát.
Akárhogy is nézzük, az ebédjegyeknek általában rövid és szomorú sorsuk van. Már eleve rosszul tépjük le, elszakadnak, a gémkapocs kilyukasztja őket, az idegesebb fajták az ebédért való sorban állás közben gyűrögetik vagy papírrepülőt készítenek belőle. Miután pedig landolnak a kis kerámia tálkán, mert a tulajdonosuk lecserélte őket egy tálcányi meleg ételre, a konyhás nénik keze lesöpri őket onnan, egyenesen a kukába.
Ez mindenképpen keserű élet.
Ám mostanában szájról- szájra terjed egy legenda, miszerint a Szent Istvánban egyre több bédjegynek fordul át balszerencsésről szerencsésre a sorsa. A nem tudni, hogy hihető források arról számolnak be, hogy némelyik kis cetliket –mostanában egyre többet- tulajdonosuk kidíszíti, és az íly módon megjelölt ebédjegyek a tálkán landolás után nem a szemetesben, hanem az ebédlő falán végzik, kidíszítve azt.
Mindegyik rajz különleges, főleg mivel ebédjegyeken ritkán látni ilyet, de vannak olyanok, amelyek egyenesen lélegzetelállítóak, és már igazi műalkotásnak számítanak!
Ha nem hiszel ezeknek a pletykáknak, mutatunk néhány képet, ami bebizonyítja, hogy a csicsergő madarak tényleg az igazságot beszélték el:
Na, igazuk volt?
Gy. Sára