Január 13.án, szombat este, 5 órás kezdéssel, a Sportkastély óriási termében egy szem sem maradt szárazon. Vagy a szülők és nagyszülők meghatottsága töltötte be a teret, miközben drága kis (vagyis most már pont, hogy nagy) gyermekük a tánctéren mozgott a betanult koreográfiákra, vagy éppen a fiatalok sírva röhögése, miközben tanáraik idétlen ruhákban, lelkesen rázták magukat, ha máshol nem, még az asztalon is.
SzIG-es diákként, és nem végzősként, két dolog jut az ember eszébe, ha elkezdődik az „úristen mindjárt szalagavató” időszak: legelsőnek az elmaradó tesi-órák reménye (mivel a 12.- esek mindig a tornateremben próbálják osztálytáncukat, jobbik esetben abban az órában, amikor neked testnevelésed lenne), és a találgatás, hogy vajon idén a tanárok melyik filmnek a zenéjére fognak táncolni a szalagtűzés után.
Már két hónappal az este előtt minden lány arról pletykál (tisztelet a kivételnek), hogy vajon XY hogyan fog mutatni a fehér-fekete szmokingjában, és együtt vágyakoznak, hátha jövőre őket is felkéri majd egy végzős keringőzni.
A szerencséseket amúgy felkérik, idén is volt nem kevés olyan diák, aki annak ellenére keringőzött, hogy még messze állt a végzős-kortól. Őket emlegetik egyébként úgy, hogy „a mázlista”.
Köztudott, hogy ennek az eseménynek mindig a legvidámabb pillanatai a már említett tanár-tánc alatt folynak, ami minden évben különböző, de mindig ugyanannyira jó.
Vicces, hogy miközben ezt az előadást nézi az ember, pontosan tudhatja, hogy kik azok a nézőtéren, akik istvános diákok, ugyanis mindig azoknak a résztvevőknek a legérdekesebb ez a műsör, akiket a mindennapi életben tanítják a fellépők. Így, ha csapatokban a szemüket törölgetve nevető, hitetlen arckifejezésű, elálló szavú tinédzsereket látunk, meg lehetünk róla győződve, hogy ők bizony a mi sulinkba járnak.
Ez a „performance” mindig, mint ez alkalommal is, megadta az alap hangulatot, a végzősök a döbbentségtől a szájuk elé tették a kezüket, vagy alig kapva levegőt a nevetéstől mutogatták egymásnak tanáraikat, akik vicces mozdulatokkal keringtek a téren, és láthatóan élvezték, amit csináltak.
Ezután következtek az osztálytáncok, láttunk 12.b-s twerkelő fiúkat, miután osztályfőnökük, Miklós Zoltán tanár úr, David Attenborough szerepében átvonult a színpadon, A Keresztapa zenéjére táncoló diákokat, a 12.a kidolgozott, szórakoztató előadását, a katonás, gyári munka alól felszabaduló osztályt, akik szintén energikusan ropták a színpadon.
Kétség sem férhet hozzá senki részéről, hogy mindegyik előadás mögött rengeteg kemény munka, és fárasztó gyakorlás lapul, a diákok és a betanító tanárok részéről is.
Tulajdonképpen az éppen elmaradó tesi óra alatt mi is végignézhettük, ahogy az osztályok fáradtan küzdtek a tökéletesítéssel, és apró részletek kidolgozásával. Mi ezt, diákként csak minimális szinten láthatjuk, de megkérdeztük a résztvevő, és kiváló alakítást nyújtó Sumi Ildikó tanárnőt, a 8.b osztályfőnökét.
Sumi Ildikó tanárnő válaszai:
Mennyit készült a tanári gárda az idei tanár-táncra?
A próbák hetente egy alkalommal voltak, novembertől rendszeresen, bár decemberben néhány elmaradt iskolai elfoglaltságok miatt. Így januárban még sok teendő maradt, amikor több próbát is tartottunk. Ahogy lenni szokott, az utolsó pillanatokra is bőven maradt olyan részlet, amit pontosítani kellett. De a tanárok lelkesen dolgoztak. Hermesz tanár úr irányítása alatt komolyan folyt a munka.
Közben igyekeztünk összegyűjteni olyan ruhákat, amelyek illenek a filmbeli korszakhoz. Többen találtak a saját ruháik között is megfelelőt, de volt, aki a kölcsönzőből szerezte meg a hozzá illőt.
Voltak olyan részei a koreográfiának, és készülésnek ami problémát jelentett betanulni, véghezvinni?
Az idei koreográfia viszonylag egyszerű elemekből állt, de sokféle részletből tevődött össze, és gyorsan változtak az elemek egymás után. A zene is főként gyors részletekből állt, így inkább az egyes részek sorrendje, a gyors váltások, forgások okoztak nehézséget.
Mennyire egyezett a produkció a próbákon felmerülő elvárásoknak?
A próbákon az egyes részleteket igyekeztük minél jobban kidolgozni, és maradt még munka a főpróbára is. Szerencsére mindenki le tudta győzni a félelmeit, és felszabadultan, vidáman mutattuk be a produkciót. Úgy éreztük utána, hogy az előadáson sikerült a legjobban a táncunk.
Örültünk a sikerünknek és annak, hogy meglepetést okozhattunk a végzőseinknek is. Nagy élmény volt részt venni a produkcióban.
Az egymás után következő előadások minden nézőt lefoglalnak, különböző érzelmeket váltanak ki belőlünk, és belemerülünk az élménybe, amit nyújtanak nekünk. Azonban, mondanom sem kell, a színfalak mögött „dolgozók”, miután szerepeltek a színpadon, és vastapssal távoztak a porondról, rohannak átöltözni, hogy előkészüljenek a következő fordulóra: jelen esetben a keringőre. Idén, mint már ezelőtt is, Hermesz Benedek 11.b-s tanuló töltötte be a szünetet, megcsillogtatva saját, és párjának néptánc-tehetségét. Őt is megkérdeztük egy-pár dologról.
A kérdések, és Hermesz Benedek válaszai:
Hányadik szalagavató ez, amin fellépsz?
Ez a második szalagavató, amin fellépek.
Mennyit készültél az idei szalagavatós fellépésedre?
A látott produkciókat régóta táncolom, a vajdaszentiványi kötelező tánc volt az egyik versenyemen, így azzal nagyon sokat foglalkoztam. A másik tánc a kalotaszegi legényes, néptáncosoknál alap műsorszám, ezért azt is sokat próbáltam. Külön a szalagavatóra így nem kellett sokat készülnöm csak kicsit átgondolni a figurákat.
Ki állította össze a koreográfiád?
A vajdaszentiványi páros az teljes mértékben szabadtánc volt. A legényesben magamnak válogattam össze a figurákat, amiket táncoltam.
Írta: B.N., E.Cs