2013. augusztus 16-án reggel gyülekeztünk a Keleti pályaudvarnál: Mi, a 7.b., a 7.a., a 9.d., valamint a 9.e. A nagykapunál volt a gyülekező, onnan mentünk egyenesen a vonathoz. Felszálltunk , majd helyet kerestünk magunknak. A vonaton egy-egy külön kocsit kaptak az osztályok. Én leültem egy négyes asztalhoz. A lányok bemutatkoztak, majd én is elmondtam a nevemet. Az animátorok játékkal készültek: Mindenki egy papírra felír egy általa kedvelt meseszereplő nevét, amit egy kalapba beledobunk, majd mindenki húz egyet. Feltesszük a fejünkre, de úgy, hogy amit húztunk, azt nem látjuk. Nagyon vicces volt, mindenki találgatta a többiektől, vajon ki lehet ő. Az út kb. 2 és fél óra volt, amíg Soltvadkertre értünk. Az állomástól még buszoztunk egy kicsit, majd megérkeztünk a táborhelyre. Kis fa- és kőházak sokasága töltötte meg a teret a szép zöld területen. A focipályán gyülekeztünk, ahol kiosztották a szobákat, és elmondták a tudnivalókat. Meghoztak egy nagyon furcsa szabályt: ha valakit meglátnak egyedül menni bárhová is, húznak a karjára alkoholos filccel egy strigulát, és ha összegyűlik három strigula, akkor vesz az illető az animátornak egy csokit. Ez a szabály valamennyiünket meglepett, ugyanakkor ötletes, mivel ennek a célja, hogy senki ne érezze magát egyedül. Ez tetszik! J
A kőházakban elfoglaltuk a szálláshelyet, kipakoltunk, de alig volt egy kis időnk, rögtön elkezdődtek a programok: a tábor alatt kétszer voltunk a Vadkerti-tónál fürödni – ahol szuper vízijátékokat rendeztek nekünk – , csináltunk egy osztályplakátot (ami még ma is ki van téve a szekrényünkre a suliban), szombat estére minden osztálynak ki kellett dolgoznia egy koreográfiát egy kapott számra (nekünk a Sipos Tamás: Buli van a parton c. számra kellett táncolni ). Ez a program tetszett szinte valamennyiünknek a legjobban. Bár voltak az elején nehézségeink, de a végére egész jó ( a zsűri által „TÖKÉLETES”-nek nevezett) produkciót dobtunk össze! Vasárnap körbesétáltunk a tavat, ahol egy néhányunknak felejthetetlen élményben volt részünk: találtunk ( vagyis Dorka talált) egy szakadt, csöves, kék, tépőzáras papucsot (csak egyet, a párja még ma sem tudjuk, hol van), amit rögtön el is neveztünk „Lu”-nak. ( A név fogalmam sincs honnan jött, csak úgy az emberi képzelet szüleményeként jött létre Dorka agyából. JJJ) Lu-t egészen az állomásig cipeltük magunkkal, ahol sajnos el kellett válnunk tőle. Hogy emlékezzen ránk (???), méltó búcsúztatást rendeztünk a tiszteletére: Az állomáson egy kút elé leraktuk, levelekkel letakartuk, majd mindenki a maga módján búcsút vett a mi örökké kedvenc papucsunktól. Még ma is siránkozunk amiatt, hogy mennyire hiányzik… L A visszaút gyorsan eltelt (kéregettük egymás telefonszámait), majd az állomásnál egy „MIÉRT NINCS HOLNAP SULI??!!” siránkozással búcsút vettünk a leendő osztálytársainktól.
Czirják Janka Lili