Mindenki egyéniségnek születik, de a legtöbb ember másolatként hal meg. És ne mondjuk, hogy nem igaz. Csak kukkantsunk bele jobban a világunkba.
Például azok a rohanó felnőttek. Mindennap ugyanaz a körforgás. Kelés, reggelit csinálni, munkába menni, majd hazajönni, miközben a gyerekekről is gondoskodni kell. Sietség, sietség, nincs megállás. Vajon hova tűnt belőlük a lelkesedés? Mi történt a gyermekkori álmaikkal? A céljaikkal, amikért küzdeni akartak? A dolgokkal, amit egyszer az életben mindenképpen meg akartak tenni? A világ a legtöbb felnőttből, ezt mind kiölte.
Na de mi van velünk diákokkal? Akiknek hatalmas terveik vannak a jövővel kapcsolatban, vajon mi is e világnak a ,,robotjai” leszünk? Vagy képesek leszünk leküzdeni a ránk váró félelmetes akadályokat, s igazándiból is élni majd? Ez a választás rajtunk áll. De addig is…
Élvezzük, minél jobban az életünket. Merjünk nagyokat álmodni. Ne vesztegessük el ezeket a pillanatokat, mert mikor felnövünk, magunkra maradunk. Már nem lesz anyu, apu aki a háziban segít, s finom ételekkel vár haza. Vagy az a temérdeknyi idő, amit a barátokkal, vagy a hobbijainkkal tölthetünk. Ezért ameddig lehet használjuk ki minden időnket, s közben vegyük észre az életünkben rejlő apró szépségeit, örömeit.
Valamint ne. Ne pazaroljuk az időnket azzal, hogy megfelelési kényszer alá helyezzük magunkat. Lányok, fiúk! Ne pocsékoljuk az időnket azzal, hogy egész állónap a tükörbe nézegetjük magunkat, miközben irigykedünk mások kinézetére. Ne a Facebookon vagy az Instagrammon nézegessük, hogy kinek hány lájkja van a képei alatt, miközben azon jár a fejünk, hogy én hogy lehetnék olyan, mint ő. NE! Így csak telik, az idő, miközben egyre jobban másolattá válunk. Legyünk önmagunk, s a legfontosabb fogadjuk el, tanuljuk meg szeretni magunkat.
Ha ez mind meg van, akkor már csak egy dolog van hátra. Merjünk élni. Próbáljunk meg minél több dolgot kipipálni a bakancslistánkból. Hagyjuk, hogy izgalmas gondolatok árasszák be a fejünket. Ne legyen már most a mi életünk elveszve. Ragadjuk meg, s szorítsuk jó erősen magunkhoz. Ne hagyjuk, hogy a félelem és a stressz uraljon minket. Éljünk, mert jogunk van hozzá.
S ha majd egyszer felnövünk, lehet, hogy mi is beütemezett gépek leszünk, vagy még mindig erősen hiszünk. Hiszünk önmagunkban, álmainkban, miközben küzdünk, azért, hogy igazán tudjunk élni.
A választás rajtunk áll!
Zhu Ziyan Michelle